Minden határunk magunkkal határos,
Szomszéd országokban testvérek; magyarok.
Szenvednek, bántják, kínozzák őket,
S Te itthon mindezt semmibe veszed.
Ezeregyszáz évünk elment a semmibe?
Történelem - mondod - meg az ő kereke.
Kerék még fordulhat! Ó ne adja Isten!
Érted majd ki rángatja meg a harangkötelet?
Most - míg tehetnéd - nem zúgatsz harangot.
Testvéreinkért nem rázod fel az egész világot.
Mikor majd itt lent kiesik kezedből a kanál,
Isten elé járulsz, Ő majd elbírál.
Ahogy éltél, jutalom úgy vár rád,
Nem számít majd ki voltál, mi voltál.
Ítélet után az ajtót becsukják mögötted,
Mennyországi magyarok lesznek körülötted.
Sok száz millió vagy tán több milliárd,
Kiknek porló teste vár egy feltámadást,
Örök boldogság honában - mely telve örömmel,
Ott állnak körülted könnyező szemekkel.
"Testvér! Mi meghaltunk érted! Ez neked semmit sem jelentett?
Hogy - hogy nem rángattad a harangkötelet?
Neked már nem kellett volna a nemzetért meghalni,
Még csak véredet sem a hazáért folyatni.
Csak kongatni, hogy szóljon a harang,
Tudatni világgal; még magyar a magyar."
Még itt vagy. Élteden változtass, hogy odafenn
Ne várjanak azok a szomorú szemek.
